2015 Június

Június 12
Délelőtt főpróbát tartottunk és délben feldiszítettük a termet, ahol délután megtartottuk az évzáró előadásunkat. A kedvünk széles volt, hiszen mind a násznép, mind az ifjú pár nagyon jól érezte magát. 
A második részben pedig búcsút vettünk hét végzősünktől, akik ősztől már az iskolapadot fogják koptatni. Sok szép kedves emlék fűz hozzátok, szeretettel visszavárunk bármikor benneteket!




Június 11.
A próbák és a tanulás mellett ünnepelni is volt időnk. Ezúttal Regina volt az ünnepelt. Isten éltesse sokáig!
Megérkezett a menyasszony pártája, bizony mindenki ki szerette volna próbálni, hogy hogy áll a fején. A próba során kiderült, hogy mindenkiből gyönyörű menyasszony válik majd a maga idejében!


Június 5.
Egy született "Csillag" látogatott meg bennünket, sőt, még énekelt is nekünk. Élmény volt hallgatni Mészáros Elek János hangját:


Június 3.
Nagy izgalommal vártuk és nagy érdeklődés mellett megtartottuk a hagyományos gyermeknapi bicikliversenyünket. Ügyesen és bátran versenyeztek a gyermekeink. Természetesen jutalom nélkül senki nem távozott, ezzel valamelyest enyhítettük azt a kis csalódást, hogy nem mindenki állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Köszönjük a fotósoknak, hogy megörökítették a pillanatokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése