2018 Március

Húsvéti készülődés
Húsvét 2018


Felköszöntöttük az első márciusi szülinaposunkat, Pétit. Isten éltesse sokáig ezt a kis márciusi ifjút!

 Márciusi szülinaposok
Márciusi szülinaposok


Március 15.
Március 15.

Március 15

Nemezetiszín kokárdával
Ünnepelünk e napon.
Itt díszlik a szívem fölött,
Büszke vagyok rá nagyon.

Régen volt a fiatalok
szabadságot akartak,
Jobb életet mindenkinek
énekeltek, szavaltak.

Szabadságharc lett belőle,
Odaveszett sok élet
A hősökre emlékezünk,
Nekik zengjen az ének.

Szabadság, kitartás, megmaradás... Olyan szavak, amelyek talán még az óvodáskorú gyermek számára ismeretlenek, érthetetlenek. Mégis örömmel és beleéléssel tudtuk ma, a nemzetünk ünnepén, a magyar himnuszt elénekleni, a fenti verset elszavalni, a zászlónkat erősen tartani, a madarunkat mind magasabban röptetni. Adja Isten, hogy mindannyian megmaradhassunk ilyen tiszta gyermekszívű magyarnak!


Március 8.
Sok sok szeretettel köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat, keresztmamákat az alább verssel és a szép kézimunkánkkal.

Köszöntő édesanyámnak

A hófelhők, esőfelhők elmentek a téli széllel,
Mégis eső - csillageső - hullott kinn a réten éjjel.

Kora reggel arra jártam,  mindegyikre rátaláltam,
Egy-csokorba szedtem őket, így mondom el köszöntőmet:

A hóvirág fehér csillag, véle a tavasz kacsingat.
Kék csillag az ibolya, ő a tavasz mosolya.

Ahány virágot a rétek, számlálj te is annyi évet,
S mint a virág, maradj vidám és fiatal, édesanyám!

2018 március 8.

2018 Február

FELHÍVÁS
Kedves szülők, a Református Gimnázium és a környékbeli iskolák nyílt napot szerveznek. Szeretettel várnak minden iskolába készülő gyereket:



Február 16.
Fergeteges farsangot tartottunk délután 6 órai kezdettel, melynek sikeréhez hozzájárultak a nagyon ügyes ovisaink, a volt ovisok egy csoportja, akik ilyenkor szívesen visszajönnek hozzánk, illetve az Eszti néni finom fánkja. Köszönjük mindenkinek a segítséget!

Farsang 2018



Februári szülinaposainkat Isten éltesse sokáig! 

Februári szülinaposaink



2018 Január

Január 15.-19.

Felköszöntöttük első szülinaposunkat, N. Dávidot, aki utoljára ünnepelte velünk itt az oviban a születésnapját. Őt követte Iringónak és Stefinek a szülinapja. Isten éltesse őket sokáig!



Az évszakok váltakozásáról beszélgetve többször is eljátszottuk Weöres Sándor Ujjé!vi mese c. versét:
Mesét mondok, dí-dá-dú
egyszer volt egy százlábú.
Hát az a százlábú állat
sorra számlálgatott minden lábat,
eredményül mennyi jött?
épp 365.
Az év minden napjára
jut neki 1-1 lába.
Egyik csupa kulimász...
........
Ahány lába
- mert nem dőre - ,
éppen annyi adománya
az újesztendőre:
minden napra jut 1-1, 
a sok kicsi sokra megy.

Készítettünk egy hónapsoroló százlábút képekben, illetve gyurmából is megformáztuk:



Ünnepekben gazdag és pihenésre kiválóan alkalmas vakáció után örömmel és jókedvvel kezdtük meg az idei évet. Hála Istennek, szinte mindenki jelen volt az első nap az óvodában. Jó volt újra találkozni, elmesélni vakációs élményeinket és köszönteni egymást. A szülőknek is készültünk egy kis meglepetéssel:



Minden drága Szivárvány ovisnak és családjának kívánunk
szeretetben, örömökben, áldásokban gazdag új esztendőt!

Szeretetben, egészségben
Legyen részed egész évben.

Légy szerencsés, vidám, boldog,
Felejtsd el a bút és gondot.

Kezdődjön hát egy új élet:
Legyen békés, boldog éved!
(Mentovics Éva: Újévi köszöntő)

2017 December

 Iványi Mária: Bár lehetnék

Bár lehetnék fényes csillag betlehemi égen,
mindenkinek mutatnám az utat a sötétben.

Bár lehetnék kicsi jászol, puha szalmafekhely,
Átölelném az Úr Jézust mind a két kezemmel.

Bár lehetnék, bár lehetnék tiszta szívű gyermek,
kérlek téged, drága Jézus, bennem is szüless meg!

Ezzel a verssel kívánunk mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak, szülőknek és nagyszülőknek békés, boldog, örömteli karácsonyi ünnepeket!

Decemberi szülinaposaink 2017


December 15.
Már egy ideje mindenki lázas izgalommal készítette otthon a házi feladatot, hiszen rendhagyó karácsonyváróra gyűltünk össze az oviban. Egy kicsi csillagról szóló mese részleteit mutatta be egyenként minden család, amiből összeállt a kerek történet. A történethez egy illusztrációt is el kellett készíteni amit sorba kifüggesztettünk. Megható és maradandó élmény volt szülőknek és gyermekeknek egyaránt. Picit belekóstohattunk a karácsony valódi ízébe. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a játékban megajándékozva mindenkit az egymásrafigyelés őszinte örömével.
Köszönjük a videót és a videóst Hariton Zsuzsának! A mézeskalácsokat neki és a Keresztúri családnak!

Karácsonyváró 2017


December 5.
Mikulás!!

Mikulás 2017









2017 November

Emma szülinapja 

2017 Október

Október 9-31
Újabb csodálatos eseményeknek lehettünk részesei ebben a hónapban. A boldog szülinaposaink (Boglárka és Tamara) köszöntése mellett sok mindenre jutott még időnk.

Bogi és Marina szülinapja
Egészségünk megőrzése végett finom gyógyfüves mézes, citromos teát fogyasztottunk. Hála Istennek, a nátha mindenkit elkerült valószínű azért, mert olyan ügyesen mondtuk a róla szóló verset:

Francsovics Judit: Kerülget a nátha

Úgy érzem, hogy napok óta
kerülget a nátha.
Leskelődik utánam
az utca sarkon állva.

Már messziről figyeli,
hogy van-e rajtam sapka.
Meleg kabát begombolva?
Kötött sál a nyakamba?

Lopakodva követ engem,
az utcákat járva,
ha esőben kabát nélkül
megyek óvodába.

Már dörzsöli tenyerét,
hisz tegnap bőrig áztam.
Nincs menekvés jól tudom...
Háccsi!...
Na tessék! Jól megfáztam!


Egy bátorságpróbát is kiálltunk: meglátogattunk egy fogorvosi rendelőt, ahol a fogápolás minden fortélyát elsajátíthattuk. Köszönet érte dr Telegdy József fogorvosnak!


A gyönyörű őszi napok boldoggá tettek mindenkit, sok időt tölthettünk a szabadban. A termések sokasága közül a tök lett a legnépszerűbb, mivel ebből közösen egy bagolytöklámpást készíthettünk, majd mindenkinek lett egy saját, tökből készült bagolyfiókája is. Köszönet a szülőknek a sokféle zöldségért, gyümölcsért és az érdekes töklámpásokért is!



A hónapot ünneppel zártuk, a Református Gimnáziumba voltunk hivatalosak a reformáció 500 éves születésnapjának megünneplésére. Jó volt együtt lenni a refisekkel, meglátogatni volt ovistársainkat, együtt énekelni és kézimunkázni velük.


Október 2-6
Tanulunk és játszunk minden nap. Játszva tanulunk. Az időjárás megengedte, hogy ehhez a szép őszi hónaphoz méltóan, sok színes árvácskát ültessünk el együtt.

 Árvácskák

2017 Szeptember

Szeptember 25-29
Ezen a héten a családról tanultunk sokat, ezen belül pedig az édesapákat méltattuk többet. Egy kedves kis verset is megtanultunk, amivel kedveskedhettünk nekik. Így szól:
Bartos Erika: APÁHOZ

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak Téged!

Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
Ketten, kéz a kézben!

Péntek délután megtartottuk az idei tanév első közös szülői értekezletét, melyen sok fontos közös dolgot tudtunk megbeszélni. Néhány kép is készült az alkalomról:


Érszőllősön jártunk a múlt hét végén házas-konferencián, ahol többek között egy érdekes és tanulságos előadást hallgattunk meg "Keresztyén gyermeknevelés" címmel. Az előadó Sípos Alpár Szabolcs, magyarországi lelkipásztor. Minden szülőnek kedves figyelmébe ajánljuk.




Szivárvány, szivárvány, ki vár rád a túloldalán...?
Kedves szülők, 2017. szeptember 28-án délután 6 órakor óvó néni, dadus és a tiszteletes úr vár rátok nagy szeretettel tanévkezdő találkozóra.

Szeptember 18-22
Megünnepeltük az idei tanév első szülinaposát, Dávidot. Isten éltesse sokáig!



Szeptember 11-15
Szivárványos jókedvvel kezdődött meg az idei tanévünk is. Jó volt újra találkozni, örülni egymásnak és az új ovistársaknak: Rékának, Marinának és Tamarának.
Reggelente a szivárványos varázsernyőnk alá bújva éreztük egymás szeretetét és megforgatva mindenki jókedvűen kezdte a napot. Egy gyönyörű szivárványról szóló éneket tanultunk amiről mindig eszünkbe fog jutni, hogy milyen csodálatos Istenünk van.
Néhány idei iskolásunk már visszatért és beszámoltak az iskolai élményeikről (Regi, Arvind). Nagyon örültünk nekik és várjuk a többieket is.
Adja Isten, hogy az idei tanévünk is áldásokban és örömökben gazdag lehessen!

Szivárvány

Szivárvány, szivárvány, mi vár ránk a túl oldalán?
Szivárvány, szivárvány, ragyogj felettünk eső után.

Az első szín fent a piros,
Szomorkodni most már tilos.
Narancssárga a második,
Gyümölcse édes, egy fán lakik.
Szivárvány, szivárvány, mi vár ránk a túl oldalán?
Szivárvány, szivárvány, ragyogj felettünk eső után.

Fénylik a citromsárga,
Színarany mezők kalásza.
Tavasszal minden csudazöld,
Ünneplőt vesz fel a föld.
Szivárvány, szivárvány, mi vár ránk a túl oldalán?
Szivárvány, szivárvány, ragyogj felettünk eső után.

Felhők felett fent az ég
Színe nem más mint a kék.
A végén egy szín maradt még,
Virágzik már az ibolyakék.
Szivárvány, szivárvány, mi vár ránk a túl oldalán?
Szivárvány, szivárvány, ragyogj felettünk eső után.


 Szivárvány


Tanévkezdés

Kedves szülők és gyermekek!

Nagy szeretettel vár benneteket a tiszteletes úr szeptember 10-én vasárnap a tanévkezdő istentiszteletre és holnap pedig 9 órára az óvodába az óvó néni!

2017 Június

BOLDOG VAKÁCIÓT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
VISZONTLÁTÁSRA SZEPTEMBERBEN!


Június 16.
Délután hat órakor kezdődött meg tanévünk évzáró ünnepélye, melynek keretén belül hat drága ovisunktól vettünk búcsút, mert ők ősztől már az iskola padjait fogják koptatni.
Verses, énekes összeállítást mutattak be gyermekeink amit a nagyok "ballagása" követett. A gyermekek megkapták az okelevelet és a jutalomkönyveket. Jutott egy kis édesség is, sőt egy-egy héliumos lufit is hazavihettek. A kedves szülők által készített finomságok enyhítették az elvárás szomorúságának keserűségét. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a közösen elfogyasztott édességek elkészítéséhez. És köszönet Eszti néninek a ballagóknak készített szép tarisznyákért.

Évzáró 2017



MEGHÍVÓ


Jűnius 13.
Szorgos kis kezek készítik a meghívókat a hétvégi nagy eseményre, a közelgő évzáróra.


Június 12.
Kissé előrehozva ünnepeltük a Regi szülinapját mert a hivatalos napja a vakációra esne, és az ovis pajtások után jövőre már az iskolás barátokkal fogja ünnepelni. Isten éltesse sokáig!
Regi szülinapja
Június 10.
Szikrázó napsütés, sok boldog gyerek, vidámság, jókedv! Jól kezdődött ez a nap és a Fennvaló oltalmát kérve és kapva, így is volt ez végig. Emlékezetes napot töltöttünk együtt a Avasi táborban.
A gyermekek fáradhatatlanok voltak, a szülők pedig türelmesek. Köszönjük az együtt töltött időt!

Kirándulás 2017
Ameddig mi élveztük a jó időt és pihentünk, addig Arvind az agyát tornáztatta és sikerült egy nagyon értékes 2. helyezést elérnie a sakkbajnokságon. Gratulálunk neki!!



Kedves szülők és gyerekek!
A szombati (június 10.) kirándulás gyülekezési időpontja délelőtt 9 óra az óvoda előtt. Indulás pedig 9.30, kedvező időjárás esetén (zuhogó eső miatt elmaradhat).
Az utazás kb 1 órát fog tartani (kb 50 km), a kirándulás helyszíne a Luna-Ses üdülőövezet környéke.
A helyszín adottsága miatt az étkezést az otthonról hozott hideg ennivalókkal oldjuk meg közösen (max. 2 étkezés). Kívánságra lehet még szalonnát csomagolni illetve sütni.
Legyen mindenkinél váltóruha, cserecipő és gumicsizma sem árt.
Várunk mindenkit szeretettel!

Június 6.
Matyival szavalóversenyen vettünk részt. Nagyon ügyesen elmondta a versét, gratulálunk!

Matyi szavalóversenyen



2017 Május

Május 29-31
Az "Iskola másképp" rövid hete tartalmas szórakozást és sok sok érdekes élményt nyújtott mindenki számára.

Az első napot a kedvenc társasjátékaink megismerésével, kipróbálásával kezdtük, majd az óvoda kertjében egy vidám, cseresznyézős piknikezéssel folytattuk. Köszönjük Stefiéknek és Regináéknak a finom gyümölcsöket

Második napunk bicikliversenyét már hónapok óta nagyon vártuk. Mindenki sokat edzett és hihetetlen profizmussal vett részt a versenyen. Az utcán lakó bácsinak annyira megnyerő volt a viselkedésünk, hogy vendégül látott minket és megmutatta az óriás papagáját. Emlékül gyönyörű színes tollakat kaptunk tőle.
Velünk együtt versenyeztek a Madárka csoport gyerekei is. Ők is nagyon élvezték a megmérettetést, sőt a díjazást is.

Harmadik nap egy állatfarm látogatásával telt el (hála Hariton Zsuzsának). Volt részünk itt mindenféle érdekességben, csúzdázás, hintázás, gyümölcsevés, állatetetés, kutyasimogatás.
A nap fénypontja azonban (egy rövid zápor után) a pónilovaglás volt.
Nagyon jól érezte mindenki magát, reméljük még lesz rá alkalmunk, hogy meglátogassuk az állatfarmot.

Kedves szülők,
a jövő heti programunk az "Iskola Másképp" jegyében zajlik. A következő programok várnak ránk május 29-31 között:
Hétfő: társasjátékozás és piknikezés az óvoda kertjében (mindenki elhozhatja kedvenc társasjátékát)

Piknik

Kedd: a várva várt bicikliverseny!! Gyülekezés saját járművekkel az óvoda udvarán reggel 9 órakor

Bicikliverseny 2017


Szerda: látogatás a városszéli tanyán. Gyülekezés 9.30-kor az óvoda udvarán (az uzsonnánkat a farmon fogjuk elfogyasztani)

Látogatás a farmon


Májusi szülinaposaink:

Májusi szülinaposaink


Május 14.
Ünnep az egyházközségünkben! Csűry István püspök úr és az érdi testvéregyház lelkipásztorának és számos tagjának jelenlétében felavatásra került a készülő diakóniai központ és óvoda alapköve, melybe időkapszulát is elhelyeztünk. Gyermekeink énekekkel, szavalattal tették színesebbé ezt a napot.

 Alapkőletétel 2017




Május 8.
Délután meghitt családi körben megtartottuk az anyák napi ünnepségünket. Izgatottan készültünk a kis előadásunkkal, Döbrentey Ildikó néni Durci című meséjével, nagy örömet szerezve drága édesanyáinknak. Egy kis szeretetvendégség és közös kézimunkázás tette teljessé a délutánunkat.
(Köszönjük a képeket és a felvételt az Andris és Tekla apukájának)

 Anyák napja 2017


Mentovics Éva
Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
S megcsókoltad orcám.


Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
– bármi rosszat tettem.

Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.

Beszédre is tanítottál.
Szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.

Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó anyácskám
úgy szeretlek téged.



Drága anyukák!

Szeretettel várunk május 8-án, hétfő délután 6 órakor a Szivárvány óvodába egy meghitt anyák napi délutánra.
                      Sarolta óvó néni és a gyerekek.



2017 Április






”Ne féljetek, én legyőztem a halált !”


Áldott és boldog húsvéti ünnepeket kívánunk!   



Április 2017

2017 Március

Március 15
Magyarokhoz méltón, kokárdát kitűzve ünnepeltük ezt a jeles napot. Bátor lovacskákat fabrikáltunk a huszároknak és látogatást tettünk templomunkban, ahol megcsodáltuk a nemzeti lobogónkat.
A szép kokárdákért köszönet a Hariton családnak!

2017 márcisu 15


Március 1-14
A tavasz első napja bár borongós volt, de örömmel és jókedvvel kezdtük meg márciust. És egy ünnepeltünk is volt, Antónia! Isten éltesse sokáig!  Március 8-ra szépeket kézimunkáztunk, és bábszínházba is eljutottunk.

Március 2017

2017 Február

Február 24. Eljött a várva-várt nap, amire mindenki egyforma izgalommal készült. Az érkező gyerekek hamar átalakultak és pontosan megérkeztek a vendégeink is, a régi ovisaink, akik otthonosan érezték magukat közöttünk. Még Andriska, a díszvendégünk is megtisztelt jelenlétével. 
Gyermekeink egy tél-űző, tavasz-váró verses, táncos összeállítást adtak elő, majd ezután következtek a szebbnél szebb és erdekesebbnél érdekesebb jelmezek bemutatása. Az iskolásaink bemutatkozása is nagy sikert aratott. Mindenki megkapta a megérdemelt oklevelet és az Eszti néni fánkja is nagy sikernek örvendett, hiszen percek alatt elfogyott az egész délutáni munkája. 
Végül néhány közös játék tette vidámmá az esténket, ahol nem voltak vesztesek, csak nyertesek!

Farsang 2017


MEGHÍVÓ A FARSANGRA


Megünnepeltük a Stefi és az Alíz születésnapját! És készülnek a farsangi meghívók! Újabb szülinaposokat ünnepeltünk: B. Petit, Iringót, Fruzsit, Zsófikát. A bábszínház (Furfangos Ferkó) hozzánk is ellátogatott. Képek az alabbi albumban láthatók.

 Február 2017

2017 Január

Istennek hála, derűsen, vidáman és jó egészségben kezdhettük meg a 2017-es évünket. Jókedvű újévi köszöntővel köszöntöttük egymást és szeretteinket:
Bort, búzát és békességet,
Otthonokba fényességet,
Lakomát az éhes szájnak,
Derék férjet minden lánynak.
Okos gyermeknek tanulást, 
Gézengúznak gyors javulást,
Új világot, szebb éveket,
Jobb és boldogabb életet.



Első napjainkat a gyerekek élménybeszámolóik töltötték meg, majd együtt örültünk a fagyos és havas télnek. Sikerült egy jó kis hócsatát rendeznünk az ovi udvarán, a hóembert viszont már csak gyúrmából építhettük meg.
Az északi és déli sarkra is ellátogattunk és sikerült egy kis kedves pingvin barátot is barkácsolnunk.
Kedvenc énekünk a Jegesmedve (Nagy László verse) lett a Kaláka előadásában.
Az elmúlt hetekben sok születésnapost is köszönthettünk: Stefit, N. Dávidot és B. Petit. Isten éltesse őket sokáig!
Sőt, még egy bábszínházi előadáson is részt vehettünk: Máté Angi Volt egyszer... c meséjét láthattuk.
A félévet egy érdekes csapatjátékkal zártuk, melynek során kiderült, hogy milyen sokmindent tudnak már a gyerekek és milyen ügyes, segítőkész ovisokká váltak.
Nagyon várjuk a farsangot, ami február 24-én, pénteken lesz megtartva.

2016 December


Kívánunk mindenkinek örömökben gazdag, boldog Új Esztendőt!
Találkozunk 2017 január 9-én!

December 16 
Elérkezett a várva várt nap, amikor kicsik, nagyok, anyukák és apukák együtt voltunk és együtt ünnelhettünk, hogy ráhangolódjunk az idei esztendő karácsonyi áldásaira. A sok kis "újonc" gyermekünknek az első közös fellépése volt, de mindannyian bátran és ügyesen helytálltak. A nagyobbakról nem is beszélve! Átéléssel adták elő a decemberi "Szivárvány"-ban megjelent történetet, melyben egy gazdag ember hiába járta be az egész világot, hogy Istent megtalálja. Keresésének otthon lett meg a várt eredménye. A hozzá legközelebb levő, saját kapujában ülő szegény kisfiúban találta meg Isten jelenlétét, közelségét: a felebaráton való könyörületességet tevő szeretetben.
A szeretetvendégség bőségét élvezhettük ezután, amely sikeréért köszönetet mondunk az abban segítséget nyújtó kedves szülőknek.
Együttlétünk közös kézimunkázással zárult, ahol szép kis munkákat készítettek gyermekek és szülők közösen. Kimaradhatatlan volt a mézeskalácsdiszítés, mely nagy sikert aratott.

Karacsonyváró 2016


December 6-7 Nagyon szép, szemet-lelket gyönyörködtető adventi koszorút készítettünk közösen, amelyet a Kölcsey Óvoda által meghírdetett pályázatra küldünk be és karitatív célra ajánljuk fel. Megünnepeltük a Vera szülinapját is! Isten éltesse sokáig!

Vera szülinapja


December 5.
Visszajöttünk a néhány napos pihenőből és láss csodát! Délelőtt teljesen váratlanul betoppant hozzánk a MIKULÁS! Messzi földről érkezett, egy kicsit megpihent nálunk az oviba. Addig gyermekeink szép téli énekekkel és versekkel köszöntötték, sőt, egyesek egyénileg is mondtak egy kis köszöntőt. A Mikulás nagy csomaggal érkezett, gazdag ajándékkal halmozta el a gyerekeket, akik csillogó szemmel figyelték, lesték minden mozdulatát. Megható volt, hogy minden gyermekről tudott mondani valami személyeset is...! Csoportkép is készült a Mikulássa. A végén megígértük, hogy jövőre még jobbak leszünk és megkértük, hogy jövőre is látogasson el hozzánk!
Köszönjük szépen a Matyi édesanyjának, hogy "véletlenül" arra járt és megörökítette ezeket a boldog pillanatokat!
Egy kisfilm is készült az eseményről, ízelítőt kapva a vidám hangulatból!
Mikulás 2016

2016 November

A közelgő néhány szabadnapot töltsük békességben, egészségben. Amikor visszajövünk, december 5-én, hétfőn nagy meglepetésben lesz részük a gyerekeknek, mert maga a MIKULÁS fog hozzánk ellátogatni. Az alábbi versikét mondjuk majd neki:

Mikulás-köszöntő 
Mentovics Éva

Édes, kedves Mikulás,
de örülünk néked!
Eljöttél az idén is,
ahogy megígérted.

Látjuk, hogy a tartásod
teli zsáktól görnyedt.
Rakd le nehéz puttonyod,
pihenj meg egy csöppet!

Sok-sok színes ajándék
nyomja fáradt vállad.
Tudjuk, hogy a világot
több százszor bejártad.

Tudjuk, hogy a szánoddal
tovasiklasz újra.
Néhány darab sütivel
gyűjts erőt az útra!

November 29
Hosszas előkészület után újra együtt lehettünk újdonsült barátainkkal, a Mircea Eliade iskola első osztályos tanulóival. A szeretet-barátság kapcsolatunk megerősítése volt az adventi koszorú közös elkészítése.

November 21 - 25
Kedden az Opál szülinapját ünnepeltük vidám együttlétben miután visszatértünk az ovinkba a bábszínházból, ahol megnéztük a Három Kismalac c. előadást. De csütörtökön is mozgalmas napunk volt, mert miután az Emma szülinapját megünnepeltük, az iskolásokkal egy közös programon is részt vettünk, ahol nagyon jól éreztük magunkat.

Ez a hónap sem telt el fontos események nélkül. Az óvónéni édesapjának súlyos betegsége és "hazaérkezése" megrendített mindenkit. Ezúton is köszönjük a kedves szülőknek együttérzésüket és adományaikat a debreceni Kőszikla Alapítvány számára.

2016 Október

Október 3-9
3-án a Hanna szülinapját ünnepeltük. Isten éltesse sokáig!

Sok szépet tanultunk a hónap folyamán és érdekes tevékenységeken vettünk részt. A nagyobbakkal még az iskolába is ellátogattunk! Megünnepeltük a Milán 6. születésnapját és a Reformáció alkalmából a refisekkel volt közös programunk. Az Október 2016 c. album a munkáinkról és rólunk tartalmaz fényképeket.

Egy nap ellátogattunk a Mircea Eliade iskola néhány tanulójával közösen a Langdon Down Egyesület szatmári fiataljaihoz. Megható volt velük együtt kézimunkázni és örömet okozni nekik egy kis ajándékkal.